Nyári merengés…

Imádok utazni. Bármikor és minél messzebbre!

Az is milyen jó, ha az embernek vannak barátai, s még jobb, ha az egyik mondjuk Amerikában él. A legjobb pedig az, ha meg is hívja látogatóba magához mondjuk egy egész nyárra mutatva, hogy tényleg élő a barátság.

Így utaztam én közel 25 éve először Houstonba világot látni. Éreztem az első pillanattól fogva, hogy enyém az a mentalitás, a párás fülledtség, a hatalmas felhőkarcolók, a Britt angolt tanult agyamnak az érthetetlen amerikai angolság, az a rengeteg természeti csoda, s leginkább az indiánok mindent átható közelsége. Lubickoltam fiatalon, naivan és felhőtlenül a rám talált szerencsében. Ráadásul, maradhattam volna dolgozni is, mint tánctanár, de egy gyakorló magyartanár nem hagyja magára szó nélkül az éppen 7.-be menő erősen kamaszodó osztályát… Így hát visszarepültem az előzetes tervek szerint.

Tudtam, hogy megyek még a lehetőségek országába!

Így is lett alig 7 év múlva, amikor is a Gyöngy magazin jóvoltából megnyertem egy utat az Egyesült Államokba összegyűjtve-visszaküldve 3 pici kivágandó cikkrészlet jóvoltából.

Micsoda szerencse! – mondta mindenki. Én persze tudtam, hogy „csak” az angyalaimmal fogtunk össze. Röpke egyeztetés után megterveztem a 10 napos utat, elintéztem mindent, s férjemmel kettecskén átrepültünk az indiánok földjére. Éreztem, ahogy vágyam kielégül, mert megcsináltam másodszor is. Állva a Monument Valley hegyei előtt tudtam, ezt a pillanatot vártam, s lesz még itt dolgom, hisz most se időnk, se pénzünk a dzsipbérlésre, hogy a hegyek közé több órára egy indián kísérővel lenézzünk.

De egy évvel ezelőtt egy kulturális ösztöndíjjal fél évre Los Angelesbe utaztam megélni a félbe hagyott álmokat immáron harmadszorra alaposan, ízig-vérig, alkotva tanárként, kirándulva turistaként, s egyedül.

Most itthon vagyok és kicsit aggódom, mert ez a mesekönyv megíródott.

Még jó, hogy a 3 magyar igazsághoz jár még egy ráadás is!

Nyaralás

Úgy döntött, nyaral. Kemény másfél év van mögötte egy nagy találkozással, még nagyobb felismeréssel, annál is több rádöbbenéssel, döntésekkel, elengedésekkel és végtelen reménnyel!

Le is költözött egyedül egy békés kis házba a Balaton mellé, hogy fejét kiszellőztesse, sokat olvasson, régi barátokkal találkozzon, napozzon, fürödjön, bringázzon és fusson. Azaz nyaraljon.

Fel is ébredt úgy 9 óra tájt az első reggelen, hogy egy laza egészséges étkezés után nekiálljon a megérdemelt pihenésnek. Kiült a teraszra, az új garnitúra egyik karosszékébe, s megállapította, hogy eme 5 bútordarab önállóságának első szimbóluma. Kortyolgatta a kávéját feltett lábakkal, s csillogott benne a felismerés, hogy amit érez, az nem lustaság, hanem igazi pihenés.

Teltek a percek, mosolygott, boldog volt. Az ég kéken ragyogott, a nap átütő forróságát a terasztetőn keresztül is érezte, felhő sehol, átérezte teljes bizonyossággal, hogy most már percek óta nyaral!

Már éppen kávéja utolsó kortyához ért a teljes megelégedettség semmihez sem fogható érzésével, amikor a szembe szomszéd ordenáré stílusú és falakat kimozdító hangereje másodpercek alatt ledöntötte a nyugalmát. Ismerős volt a pillanat, hisz gyerek kora óta tanúja volt ama elrontott élet ilyenforma kitöréseinek. Kétségbe esetten próbált visszakapaszkodni a békés nyaralás illúziójába összeszedve minden tanult technikát és meditációs formát.

Az ég még kék volt, a nap is sütött, de lelke égboltján mégis kicsi sötét felhők kezdtek gyülekezni. Érezte, hogy nehezen, de képes még az előbbi nyaralás töredékét megteremteni!

Kezdett újra a boldogság felé úszni, amikor is a jobb oldali szomszédja beindította az orosz mélybúvár szivattyúját titkos kútja szájánál. A hang, ami sunyin szivárgott az ember agyába, minden békét és kiegyensúlyozottságot elűzött a legnyugodtabbak lelkéből is, nemhogy egy nyaralást precízen megtervező, stressz hegyekből szabadult lélekéből.

Érezte, hogy ettől nem lesz képes eltávolodni, s a nyaralását csak holnap tudja érdemben megkezdeni.

E gondolattól elkeseredett, de átfutott az agyán, hogy nem lenne baj füvet nyírni, a párnákra is új borító huzatot akart varrni…

Ekkor azonban az eddig csendesen figyelő, de ugrásra kész egója előlépett.

-      Mi az, hogy ő pihenni akar, s a szomszédok miatt nem megy? Ez egy nyár. Ez a Balaton. Itt nyaralni szokás, de legalább is nem idegeskedni a szomszéd zöldebb füve miatt…

Mikor eddig a gondolatig jutott, a tettre készsége is ágaskodni kezdett. Indult is a napozóágyért, de a szétnyitás pillanatában a szomszéd gyerekek ezerrel ömlöttek ki házukból, hogy az aznapi játéksorukba belekezdjenek hangosan, gátlástalanul és visszavonhatatlanul.

Álnyaralónk lerogyott a fűbe, szalmakalapját a válláig húzta, s próbálta a kirobbanó ordítását bent tartani, de ekkor csilingelő kislányhang szólította meg a kerítésen át:

-      Szia! Te is jól aludtál? Te is utaztál már csillogó csillámpónin egyre magasabbra a felhők közé? Én nem féltem, mert a mamám lentről figyelt!

A hang irányába fordult és döbbent szemekkel látta meg a szőke egyenes hajú pici lányt ragyogó kék szemekkel pörgős szoknyában két kis kezével kapaszkodva a kerítésbe naivan és tisztán. Éppen, mint a sajátja úgy 13 éve…

Mire válaszolt volna az édes hangnak, a kerítése közelébe értek a tisztaságért és rendért felelős szakemberek iszonyú hangos kukásautójukkal.

Így csak arra maradt ideje, hogy átfusson a fején a száguldó gondolat, hogy ma délelőtt sem lesz barna, majd besétált hangosan kirobbanó nevetéssel a házába, s megnézte a neten az időjárás előrejelzést, hogy görcsöljön-e tovább a mai napi nyaralásmegkezdésen, vagy bízzon mindent a holnapot fedő homály rejtélyességére…

Alsóbélatelep, 2014. július 16.

Egy anyuka fantáziálása…

Sokan azt mondják, hogy fogynom kell. Én nem gondolom, de azt tudom, hogy ez egy jó beszélgető téma, mert máris sok újabb kérdést vet fel. Hogyan, miért, mivel, mikor, kinek, kivel és kiért…

Lássuk akkor! Talán így nyár derekán a legkézenfekvőbb egy fantasztikus gyümölcstállal kezdeni, ami tele van finomabbnál finomabb és sokszínű gyümölccsel.

A legfontosabb, hogy széles, lapos és üveg legyen a tál, mert így hatalmas gúlát lehet rá tenni a különböző gyümölcsökből. Már az fogyaszt, hogy összeállítjuk – persze többször le is dől, elgurul, s újra lehet alkotni a művet, s addig nem foghatunk az evéshez, míg el nem készül.

Ez persze a mi szabályunk, így természetesen meg is szeghető, de minek is? Hisz a cél a fogyás finom gyümikkel vagy nem?

A legalsó sorba alapnak jönnek a banánok, mert megtartják a többi gyümölcsöt, s így az egésznek egy keretkosarat adnak. Tál a tálban!

A banánkeret közé jönnek a zöld, sárga és piros almák, természetesen közel egyforma méretben, hogy a stabilitást megadják…

Az almákra az első emeleten az őszibarackok ülnek szőrös és szőrtelen változatban. Nekem mindegy, de ha a lányom is besegítene, ő csak az utóbbit szereti…ja, de ez az én fogyókúrám! Már is eladnám?!

A következő szintre egy-egy avokádó közé a sárgabarackok férkőznek, hogy a méretkülönbségekkel új harmóniát hozzanak a tál összhangjába.

A legtetején pedig egy fél görögdinnye ül, sárgadinnye gömbökkel, mert ezt szeretem a legjobban!

A nehéz lelki terhet pedig, amit a fogyókúra „kellsége” jelent, mint lecsorgó fájdalom a szőlőfürtök szimbolizálják körben a gúlán pirosban és fehérben.

Alulra a banánok sárgaságát megtörve még kiül egy-egy merész ribizli fürt málnaszemekkel felváltva a szín és forma tökéletességet megadva.

Hátrébb lépek az asztaltól, amin a gyümölcskompozíciót megalkottam, s megállapítom a mestermű tökéletességét. Arra most nem is gondolok, hogy mindezért mennyi pénzt hagytam a piacon…

Viszont az nem hagy nyugodni, hogy ezt a fantasztikumot a családomnak is látnia kellene.

Így kinyitom a hűtőt, s konstatálom, hogy a tegnapi töltött káposztából pont egy adag maradt, ami csak rám vár, mert megérdemlem! 

Budapest, 2014. július 12.

Megélve

            Ült a fehér lappal szemben, kezében a toll, mellette a pohár víz kicsi citromlével, s nagy citromkarikával. Kora délután volt, már minden rendrakós dolgot elvégzett, csend volt körülötte, belsejében pedig forrt a tettre készség, hogy pillanatok alatt elindul szélsebesen a tolla, jobb keze alig tud majd kapaszkodni bele, s a süvítő gondolatai gyorsabbak lesznek, mint a keze.

Aztán várt, hogy a pillanat, amit átgondolt valósággá váljon. Aztán várt még egy kicsit. Szeme a messzeségbe merült, s nem értette, hogy miért nem jön egy gondolat sem.

Pedig látta magában azt a hajdani kislányt, aki nem szeretett ugyan olvasni, de arról álmodozott, hogy híres író lesz, sorban állnak előtte az érdeklődők kezükben az ő könyvével, s pár szót akarnak váltani a hírességgel megköszönve újabb regényét, s dedikálást várva a frissen megvásárolt könyvbe.

Aztán köddé vált a képsor, de már be is úszott hangtalan a középiskola fakultációs magyar óráival, amikor a híres költők verseiben számolták a magán- és mássalhangzókat, hogy ezekből a hideg számokból vonjanak le messzemenő következtetéseket, hogy a költő úr mit is akart mondani a pár versszakával. Nem értette ezt a fajta összefüggést, s azt sejtette, hogy a matematikai érdeklődésében, illetve annak hiányában keresendő az ok, hogy ő inkább a szívével látja a költő gondolatait, s a lelkével érzi a mondanivalót.

Aztán magyartanár lett, hogy a kérdéseire megkapja a válaszokat versekkel, novellákkal, költői és írói életutakkal kapcsolatban. Sejtette akkor már, hogy minden őt körülvevő lehetőségben és élményben sokféle válasz van. Hitt abban, hogy a sajátját is megleli, ha tanítani kezdi az irodalmat.

Vissza-visszatért a régi vágy lelkébe, hogy ő is írjon…, de az élete felgyorsult azzal, hogy megszületett két gyönyörű és tökéletes gyereke. Sokat olvasott nekik, s akkor azért kétségbe esett, mikor növő gyerekeinek nem ment a rögtönzött mesemondás, csak a szöveghű, mások által megírt történet izgalmasan való előadása. Hogy lesz ebből írás? – tette fel néha a kérdést fürdőszobai tükörképének.

Végül rátalált a gyerekeknek szóló irodalmi pályázatok kiírásaira. Íratta tanítványait, s nagyon büszke volt a sikereikre. Csak néha futott át büszke agyán, hogy ez nem az ő érdeme, mert nem ő ír, nem ő alkot, csak lehetőséget teremt, de másoknak.

Egyre kínzóbbá vált az egyforma hétköznapjaiban az igény, hogy saját gondolatait is kifejezze. Nem értette ezt a vágyat, pedig kristály tisztán emlékezett a hajdani kislány terveire…

            Aztán sok év után találkozott egy számára nagyon fontos valakivel, s hosszú és mélységes beszélgetésekben szárnyaltak, s rá is döbbent arra, hogy nem járja minden életterében a saját útját. Elmerülve az indokokban, bátorsággal vértezte fel magát, s egyre csillogóbban látta új, szabad életét, többek között kezében a könyvét. Boldog volt és cselekedett!

Egy minden továbbit meghatározó hétvége után, ahol írást tanult és gyakorolt fantasztikusan inspiráló társak körében, már hitte, hogy most tényleg itt a pillanat!  

De hirtelen a szeme előtt gyorsan pergő, az igaz valóságot bemutató szivárványos film megszakadt egy mentőautó szirénázása miatt. Összerezdült, megborzongott, egy pillanatra nem értette, hogy miért van világos a moziban… Aztán ráismert a környezetére, villámgyorsan végigrobbant az agyán, hogy a gyerekei merre vannak. S megnyugodva tért vissza az íróasztal valóságához megállapítva, hogy velük nem lehet baj, mert a szobáikban vannak tőle pár méterre.

Fellélegzett, majd döbbenten pillantotta meg a papírhalmazt maga előtt. Most kezdett csak igazán remegni, aztán mégis elöntötte a váratlan boldogság örömhulláma. Még értetlenség ült az arcán, de úgy döntött, nem kell mindent mindig tökéletesen megértenie, ha a megnyugtató érzés megvan ott belül.

Az asztalon pedig kihívóan és kívánatosan feküdt a rendezett sorokban, jellegzetes betűivel teleírt több oldalnyi papírív!

Alsóbélatelep, 2014. július 14.