Egy anyuka fantáziálása…

Sokan azt mondják, hogy fogynom kell. Én nem gondolom, de azt tudom, hogy ez egy jó beszélgető téma, mert máris sok újabb kérdést vet fel. Hogyan, miért, mivel, mikor, kinek, kivel és kiért…

Lássuk akkor! Talán így nyár derekán a legkézenfekvőbb egy fantasztikus gyümölcstállal kezdeni, ami tele van finomabbnál finomabb és sokszínű gyümölccsel.

A legfontosabb, hogy széles, lapos és üveg legyen a tál, mert így hatalmas gúlát lehet rá tenni a különböző gyümölcsökből. Már az fogyaszt, hogy összeállítjuk – persze többször le is dől, elgurul, s újra lehet alkotni a művet, s addig nem foghatunk az evéshez, míg el nem készül.

Ez persze a mi szabályunk, így természetesen meg is szeghető, de minek is? Hisz a cél a fogyás finom gyümikkel vagy nem?

A legalsó sorba alapnak jönnek a banánok, mert megtartják a többi gyümölcsöt, s így az egésznek egy keretkosarat adnak. Tál a tálban!

A banánkeret közé jönnek a zöld, sárga és piros almák, természetesen közel egyforma méretben, hogy a stabilitást megadják…

Az almákra az első emeleten az őszibarackok ülnek szőrös és szőrtelen változatban. Nekem mindegy, de ha a lányom is besegítene, ő csak az utóbbit szereti…ja, de ez az én fogyókúrám! Már is eladnám?!

A következő szintre egy-egy avokádó közé a sárgabarackok férkőznek, hogy a méretkülönbségekkel új harmóniát hozzanak a tál összhangjába.

A legtetején pedig egy fél görögdinnye ül, sárgadinnye gömbökkel, mert ezt szeretem a legjobban!

A nehéz lelki terhet pedig, amit a fogyókúra „kellsége” jelent, mint lecsorgó fájdalom a szőlőfürtök szimbolizálják körben a gúlán pirosban és fehérben.

Alulra a banánok sárgaságát megtörve még kiül egy-egy merész ribizli fürt málnaszemekkel felváltva a szín és forma tökéletességet megadva.

Hátrébb lépek az asztaltól, amin a gyümölcskompozíciót megalkottam, s megállapítom a mestermű tökéletességét. Arra most nem is gondolok, hogy mindezért mennyi pénzt hagytam a piacon…

Viszont az nem hagy nyugodni, hogy ezt a fantasztikumot a családomnak is látnia kellene.

Így kinyitom a hűtőt, s konstatálom, hogy a tegnapi töltött káposztából pont egy adag maradt, ami csak rám vár, mert megérdemlem! 

Budapest, 2014. július 12.