Napsugaras gondolatok

Gyönyörű nyári napra ébredek. Vidám vagyok, de érzem, hogy a tegnapi nehéz esemény alól való felszabadulásom még nem teljes. Sok-sok évet zártam le, s szándékaim szerint minimum kétszer ennyit akarok megnyitni…

Úgy döntök, hogy sétára indulok, mert ki kell szellőztetnem az éjszakai álmaimat.

Nem várok semmi benyomást a parkban, csak egy padon akarok pihenni, napozni és meglátni a világot az új életem kezdetén.

Leülök, és becsukott szemmel élvezem a napsugarakat, s hallgatnám a délelőttöt…

Aztán ki kell nyitnom a szemem, mert máris visszahív a világ. Szemben velem a padon 4 hölgy ül, egyik előtt egy kutya fekszik pórázon. Beszélgetnek, azaz az egyik mesél vagy magyaráz, míg a többi hallgatja. Háromféleképpen. Csinosan és szexin, unottan és érdektelenül, s kárörvendőn megértést mímelve. De a testbeszéd mindegyikről elárulja gondolatait.

Rádöbbenek, hogy viselkedésük példázza minden asszony sorsát. Azt hisszük, hogy állnak mellettünk a nehéz pillanatainkban, akikre számíthatunk, pedig mindig mindent csak magunk oldhatunk meg, s a legőszintébb segítségünk esetleg egy kutya, akit pórázon tarthatunk…

A csinos pöttyös ruhás hölgynek látszatra minden sikerült: pénz, férj, társadalmi megbecsülés. Mellette a sarkain támaszkodó, indulásra kész barátnő precízen az ölében tartja kabátját, s az életét is. Mindig tudhatja, hogy mikor merre és kivel kell elindulnia. S a harmadik hallgató maga előtt keresztbe tett kezével védekezik. Valószínű túl van mindazon, amit a mesélőtől hall, s nehezen éli újra az érzéseket.

A kutya nyugodt fekvésével határait tudja a megfeszült póráz végén. Ő a legnyugodtabb, hisz étele, itala, szállása csak e póráz elviselésén múlik! Na, az ilyen életet zártam be tegnap…

S a mesélő? Rádöbbenek, hogy én vagyok szimbolikusan, aki magyarázza a döntése igazságát, szükségességét, a lehetséges jövőjét. Van jegyzetem, van táskám a múltammal. Te jó ég! A földre tettem, pedig az anyukám mondta, hogy így a pénzem elvész…

Szeretem ezt a 4 hölgyet, mert megláttam a múltam. Már nem félek semmitől, nehéz az új élet kezdete, de megéri!

Újra becsukom a szemem, s végtelen boldogság és nyugodtság ül rám. A nap még melegebb sugarakkal simogatja arcomat. Lehet, hogy megérdemlem?

Érzem, kezemben a jövőm, s más is lépett hasonló nagyot, mint tegnap én!

Emlékezve a velem szemben ülő 4 hölgyre lelkem mélyén megszólal egy biztató hang: az élet egy mozi, amiben vagy szerepet osztanak rád, vagy te forgatod a filmet!

Szemeim kipattannak, s felállok magabiztosan, és megkerülve a padom bátran olvasom el: rendező!

Budapest, 2014. július 11.