1 bicikli, 2 laptop, 3 csalódás

Használták.

Megint.

Szerette ezt.

Ilyenkor nagyon fontosnak érezte magát.

Az is volt!

A fiú ujjai tudatosan játszottak rajta. Sebesen vagy elmélázva, de mindig örömet szerezve.

Nem volt ez másként most sem. Bár a szúnyogok támadásai zavarták egy kicsit, mert a fiú megszokott harmonikus mozgását megtörték…

Puff! Csatt!

Egy szétlapult állattest, egy elnyomott mérgelődés, s az ujjak ismét őt érintették puhán és finoman.

Lassan egy éve voltak együtt. Jóban és rosszban. Sok fontosat, izgalmasat és nagyszerűt alkottak már meg.

De most vége, befejezte a fiú, felállt, bezárta a nyaralót, s sétára indult.

Ilyenkor? Nem értette, hisz éjfél fele járt.

Mindegy, gondolta, most csak ennyi volt…

Aztán furcsa hangokat hallott, ismeretleneket. Keményen megragadta valaki, s nem tudta követni az eseményeket. Kiáltani akart, de az nem ment neki.

Hol a fiú? Miért nem segít?

Aztán a teljes sötétben már nem látott semmit…, ez képtelenség, hogy más is érintse!

Némiképp megnyugtatta, hogy az ismert biciklire ültették, s mellé egy ismert testet szorítottak.

Még úgy vélte, hogy hallja a fiút, aki kétségbe esve áll a nyaraló felfeszített ajtajában, s döbbent felismeréssel kiáltja oda barátnőjének:

-      Hol a laptopom?

Budapest, 2014. augusztus 2.